Interjú: Nagy Nikolett Beatrix (Németh Balázs tollából)

Sziasztok!

Sikerült egy újabb íróval interjút készítenem. Fogadjátok szeretettel! Ezúttal Nagy Nikolett Beatrixot faggattam.

Igen, ő Niki :)
Forrás : Facebook

Először is, nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítasz a blogomra és válaszolsz néhány kérdésemre. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról! Mi a polgári szakmád? Mik a hobbijaid?

Nos, jelenleg riporter vagyok a hajdúszoboszlói tv-nél és újságnál. Nem rég kezdtem el, ezért még tele van kihívásokkal. Nagyon izgalmas, élvezem, ha kitalálhatom, hogyan kellene összeraknom egy anyagot. Mintha csak apró könyveket írnék.

A hobbim, vagy inkább hobbijaim… nos, ennek egy egész litániát tudnék szentelni, rémesen hosszú lenne és unalmas, de sosem tudom visszafogni magam, ha erről kérdeznek. Első sorban is festek. Büszke vagyok rá, mert évről-évre fejlődök, anélkül, hogy valaha is tanultam volna. Jó autodidakta vagyok. Ennek köszönhetem azt, amit viszont igazán a hobbimnak nevezhetek: a cosplayelést. Aki nem tudná (és valószínűleg ők vannak többségben), megmagyaráznám: ez azt jelenti, hogy jelmezeket készítek, és viselek. Jelenleg Hófehér mostohájának ruháján dolgozom. Ez a hobbi sok különféle praktikát igényel, megtanultam varrni, forrasztani, fát faragni, és a műgyantát is meg kellett szoknom. Rengeteg kis apróság, amit nagy szerencsével ellestem a szüleimtől.  Imádom, mert minden alkalommal új dolgokat kell kitalálnom ahhoz, hogy elkészíthessem az aktuális kosztümömet. Sosem lehet megunni.

Elsőkönyves szerzőhöz képest nagyon igényesre sikeredett az Életfogytig. Sokáig dolgoztál a történeten? 

Honnan jött az alapötlet?

Az alapötlet története érdekes. Legalábbis én mindig mosolyogva gondolok rá. 2008 novembere környékén, egy este, úgy éreztem, hogy írnom kell. Ha belegondolok, mindig is volt egy kis íráskényszerem, sok levél és pár oldalas történetkezdemény lappang össze-vissza, viszont akkor valami különleges érzés fogott el. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, de azt éreztem, hogy ha akkor leülök, akkor valami olyanba fogok belekezdeni, amiből könyv lesz, nem csak egy pár oldalas firkálmány. Én pedig hallgattam rá, és leültem az asztalomhoz. Ötletem nem volt, csak késztetésem. Emlékszem, kicsit kétkedve ültem az üres füzet fölött, és vártam, bár fogalmam sem volt, mire. Tudni kell, hogy akkoriban rajongtam Orlando Bloomért. Valljuk be, akkor még gyerek voltam. Nos, a hátam mögötti falon volt róla egy hatalmas poszter, az asztalomon pedig ott állt a faragott keretű tükröm. Még arra is emlékszem, hogy az államat támasztottam, és a toll kupakjával nyomkodtam a homlokom. Szokásom unalmamban. És akkor megláttam Orlando barna szemeit a tükörben. Nem tudom, hogy honnan jött a többi, de akkor megírtam az első fejezetet, amin pár szót leszámítva nem is változtattam azóta. Ekkor találtam ki Ében nevét is. Annyira meghatározó volt a fejemben a rám meredő szempár emléke, hogy amikor a fiúra gondoltam, csak a fekete íriszei jutottak eszembe. Innen jött az a bizarr elképzelés, hogy egy szőke fiúnak Ében a neve. A többi meg, nos, mindig is úgy tekintettem a szereplőimre, mint akik léteznek. Csak leírtam, ami velük történt, az a része már nem volt nagy dolog.

Igen, sokáig dolgoztam rajta. Az első változat körülbelül másfél év volt, viszont egy év múlva újra elővettem, és akkor nagyon sokat újítottam rajta. Ha belevesszük a szüneteket, amit mások írói válságként, én viszont a lustaságból fakadó önmarcangoló tehetetlenségként írnék le, akkor körülbelül 3 évbe telt. Ez soknak tűnik, de ha úgy igazán összeszámolnám azokat a napokat, amiket vele töltöttem, nem lenne több pár hónapnál. Első könyvnél még nehéz motivációt találni. Az ember tépelődik, hogy lesz-e értelme, hogy megéri-e, nem könnyű. Támogatással könnyebb.

Nagyon nehéz a kezdő írók sorsa. Hihetetlen nagy türelem és elszántság kell ahhoz, hogy valakinek megjelenhessenek a művei. A kézirat befejeztével „házaltál” kiadóknál? Hogy jutottál el jelenlegi kiadódhoz, az Aba Kiadóhoz?

Ez egy rémesen hosszú út volt. Sok megválaszolatlan e-maillel, rengeteg kétségbeeséssel töltött órával, és még több elküldött levéllel. Az Aba kiadóhoz viszont a szerencse vezényelt. Egy egyszerű, baráti beszélgetés során említették Szurovecz Kittinek, hogy a kiadó kéziratokat keres, Kitti pedig ismert is egy kéziratot: az enyémet. Így pottyantam a kiadóhoz. Szerencse volt.

Ha jól tudom, az idei Könyvhéten volt az első dedikálásod. Milyen élmény volt számodra, hogy személyesen is találkozhattál olvasóiddal?

Fantasztikus. Már a könyv írása közben is álmodoztam arról, hogy egyszer dedikálhatok a könyvhéten, és ez össze is jött. Egy olyan apró kis dolgocska, ami miatt elmondhatom, hogy elértem valamit a szerény kis életemben. Szentimentális, de az ilyen apró dolgok teszik széppé az életet.

Niki dedikál az az idei Könyvhéten

A moly.hu-n elég jó kritikákat kapott a könyved. Számítottál rá, hogy ennyire el fogja nyerni az olvasók tetszését a regény?

Számítani? Nem. Inkább azt mondanám, reméltem, de aztán letorkollt a józan eszem. Örökös vitában állunk, de a pozitív énem még kitart.

Az Életfogytig szereplőire úgy tekintettem olvasás közben, mint régi ismerőseimre. Nagyon jól sikerült kidolgoznod őket. Valós személyekről mintáztad őket?

Nos, eredetileg igen. Emma legalábbis az első fejezetben még a saját alteregómnak indult. De később saját személyiséget követelt. Hiába akartam, hogy tegyen meg valamit, ami én szerintem ésszerű lenne, ő csak azért sem volt hajlandó rá. Furcsa lány, furcsa személyiséggel. A többiek pedig, nos, ők olyanok, amilyenek. Nem ismerek hozzájuk hasonlókat.

Mivel ez a könyv egy sorozat kezdő kötete is egyben, ezért érdekelne, mikor jön a folytatás? Hány részesre tervezed Emma és Ében történetét?

A sorozat jelenleg két részes. Érdekes dolgok történnek velük a második könyv vége után, de azt nem szeretném megírni. Az Ében és Emma magánügye, bár azt hiszem, túl sok mindenbe nyerünk bepillantást a Rabod vagyokban is. Vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha meghagyunk nekik. Amit viszont el lehet mondani, azt már megírtam, és dolgozunk azon, hogy minél hamarabb olvashassátok. Igyekszem. J

Biztos sokan vannak az olvasók közül, akik nem ismerik még a történetedet. Kiknek ajánlanád és miért?

Nos, azoknak, akik szeretnek szeretni. Csak úgy egyszerűen, nem rajongva, csak finoman és csendesen. Akik megcsodálják a nyári zápor utáni sárgászöld fényt, és megérzik az eső friss illatát. Nem akarom, hogy istenítsék a könyvem, csak azt szeretném, hogy páran szebbnek lássák a világot, ha elolvassák. Ha lesz utána egy reggelük, amikor nem fognak nyűgösen felkelni, mert a fény megcsillan a szobájuk falán, és ezt észreveszik, már elértem, amit szerettem volna.

Az Időtleneken kívül van más történet is a tarsolyodban, amit szeretnél, ha egyszer az olvasók is lássanak?

Hah, van. Össze sem tudom számolni, mennyi. Van benne fantasy, világi problémákkal, gondolatok a vallási elméleteimről, arról, ahogy én látom a világot. Van drámám, az 56-os forradalom idejéből, és feldolgozásaim a görög mitológiából. Sok-sok érdekes történet, és sok olyan személy, akik már nagyon szeretnének megszületni.

Üzensz valamit az olvasóknak?

Éljetek! Ne azt keressétek, hogy mi nincs, hanem azt, ami van! Okoskodásnak tűnik, és mégannyira közhelyesnek, de nem lehet máshogy élni. Hosszú, unalmas utakon figyeljétek a felhők színét, vagy a fényt, ami megcsillan a levelek fonákján. Ha vihar van, csodáljátok meg a villámok alakját. Nincs értelme mérgelődni, az élet úgyis megy tovább.

The show must go on! – szeretném majd ezt tetováltatni az alkaromra. Akkor rossz pillanataimban sem fogom elfelejteni, hogy élnünk kell, mert különben elsuhan mellettünk a világ, és csak azt vesszük észre, hogy 

csupa bosszúság körülöttünk minden. Erre  magam is gyakran emlékeztetnem kell, de jó tanács.

Köszönöm az interjút! További sok sikert kívánok!