2014. március 19., szerda

Benkő László: Drezdai emberünk (Letya szerint)



Napjainkban, szinte mindenhonnan a CIA és NSA lehallgatási botrányai folynak, és mást sem hallunk, csak az USA fenyegetőzéseit. Hazug háborúit vívja, és a nyugati világ egy emberként áll mellé a várható olajért és üzleti lehetőségekért. Ilyenkor érdemes egy pillanatra megállni, és visszatekinteni. Nem is olyan régen szabadult meg az ország egy hasonló “Nagy Testvér”-től.  Benkő László könyve ezt az időszakot öleli fel, azaz Kelet-Európa leszakadását a Vörös Testvérről, és magának a Szovjetuniónak a felbomlását, egy izgalmas kémtörténetbe ágyazva.


A történet ’89 és ’91 nyara közti időszakot öleli fel, mikor a moszkvai vezetés keze közül egyre jobban kicsúszik az irányítás. Mégis egy 1962-es eseménnyel kezdődik a regény, ami Szmirnov tábornok és Pável Mihajev apja sorsát végleg megpecsételi, mintegy utalva arra, hogy a Szovjetunió hanyatlása sem a ’80-as években kezdődött.

A regény elején csak kapkodtam a fejem, és nem tudtam teljesen kiigazodni, hogy ki kicsoda, ki melyik szervezet tagja és egyáltalán mi lesz ebből az egészből. Sorba jöttek a Vörös Hadsereg tagjai, az ügynökök (KGB, Stasi, BND). Aztán lassan kitisztult a kép. A szereplők kiemelkedtek a tömegből és a kettős-, hármasügynökök hovatartozása is megoldódott. Ettől a pillanattól kezdve letehetetlenné vált a kötet.

Az egész Pável Mihajev KGB ügynök Drezdába helyezésével kezdődik, amit Szmirnov tábornok közbenjárásának köszönhet. Megtudjuk, hogy hogyan csalták kelepcében a különböző hírszerzési szervezetek egymást, és hogyan próbálták “megfordítani” az ellenséges ügynököket. Pável Mihajevnek mindössze a csinos Cornelia Ditrichet kell beszerveznie, aki tudományos rendfokozatának köszönhetően az ellenzéki körök állandó vendége. Persze a professzor asszony nem csak a történelemtudásának köszönheti ezen csoport bizalmát, hanem a BND-nek is, ami segített neki bejutnija ide. És ami Drezdában elkezdődik, az Tihopoljen keresztül Moszkvában is felkavarja az állóvizet.

Benkő László egy igen izgalmas, történelmi regényt hozott létre. Bepillanthatunk a hírszerzés világába, az összeesküvés-elméletek kibogozásába, a politikai harcokba és a “fegyver-nepperek” cselszövéseibe. Mindezt egy különös hangulatú légkörrel hozva létre, melynek köszönhetően a feszültséget mindvégig fenn tudja tartani. Az olvasó pedig érzi, hogy bár csendesedtek a hullámok, mégis a háttérben egy cunami van készülőben és az érdeklődése egy pillanatra sem csökken.

A tartalomhoz igazodva a leírások is szűkszavúak, ami segít még jobban elmerülni ebbe a világba. Nincsenek hi-tech cuccok a regényben, és nem is a technikára fektette az író a hangsúlyt. Igaz, hogy vannak kamerák, lehallgató készülékek és minden ami egy hírszerző hálózat működéséhez nélkülözhetetlen, de maguk az ügynökök maximum egy kis diktafonnal vagy a nélkülözhetetlen mini fényképezőgéppel  rendelkeznek.  A hangsúly az embereken van. Ahogy ők élik meg a kettős életet, ahogy a külvilág felé fordulnak, eljátszva egy nem létező személyt, miközben a saját életük kifolyik a kezükből.

A történelmi keretnek köszönhetően megelevenedik a ’80-as évek vége, és olyan, mintha benne élnénk. Olvasás közben folyamatosan ugrottak be képek, események, melyek mélyen ott voltak az emlékezetemben, de tudatosan nem kötöttem össze őket. Ez elmúlt héten nem csak a regényt olvastam, hanem folyamatosan bújtam a netet is, utánajárva egyes politikai eseményeknek.

Az ilyen típusú szórakoztató irodalom az, ami az olvasókban felkelti az érdeklődést a történelem és a háttértörténések iránt. Megismerkedhetünk egy korszakkal, a történelem egy szeletével, és szórakozva tanulhatunk.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 615 5033 05 6
Atlantic Press Kiadó, 2013
Terjedelem: 543 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft

A recenziót Letyának köszönjük!

Nincsenek megjegyzések: