Trux Béla: Akkon ostroma (Shanara szerint)

 Kevés történelmi regényt olvasok, mert alapstílusomnak inkább a fantasyt érzem, de azért szoktam kivételt tenni. Az egyik ilyen kivétel 2012-ben egy elsőkönyves író a templomos lovagok hanyatlásának korában játszódó története volt. Az első rész határozottan elnyerte a tetszésem és nagyon kapaszkodtam a folytatás olvasása után is. 

Folytatást említettem, de ez nem egy tipikus második kötet. A szerző az eseményeket egy történetben írta meg, csak a megjelenés történt részletekben. Jelen esetben ezt logikus döntésnek is éreztem, mert első könyves szerző esetében csak ritkán vesz az olvasó kézbe és tesz a kosarába cirka 1500 oldal terjedelmű írást. Így viszont könnyebb szívvel vihette haza a vásárló a könyvet és várhatta tűkön ülve a folytatást.

A történet olvasása maga egy igazi kihívás. Nem azért mert nem jó, hanem, mert a részletessége és a terjedelme miatt mindenképp igénybe veszi az olvasót. Most, hogy a történet végére értem, még egy hatalmas feladat vár rám: írnom kell róla úgy, hogy lehetőleg ne áruljak el lényeges dolgokat, de mégis próbáljam visszaadni a regény hangulatát. Nem egyszerű.

Napok óta próbálom megfogalmazni a gondolataimat és összefüggő mondatokat alkotni az érzéseimből, mert a gondolataim még mindig kavarognak és a történet által kiváltott rezgések utóhatása sem múlt még el és szerintem még egy ideig nem is fog. Mindezek figyelembevételével kell tehát olvasni a  szavaimat.

Számomra mindig olyan történelmi könyvet olvasni, mint amikor már nem először veszel kézbe egy történetet vagy nem először nézel meg egy filmet. Persze nem azért, mert az adott történet nem egyedi, hanem mert már megtörtént. Tudod, hogy mi fog történni, ennek ellenére annyira, de annyira drukkolsz a szereplőknek, hogy másként alakuljanak az események és más legyen a vége, mint amire emlékszel. Pedig a történelem adott, az események már megváltoztathatatlanul megtörténtek. Az első kötet pedig tanúbizonyságot tett arról, hogy a mű történelmileg hiteles, tehát itt is meg fog történni, ami közel 700 évvel ezelőtt a valóságban is lejátszódott, Akkon el fog esni, a Templomos rend idővel megszűnik létezni.

Mindezek ellenére elfehéredő ujjakkal szorítottam a könyvet és megszállottan olvastam, mert Tristan, Bertrand, Amalrich herceg, Adlin és a többi szereplő a szívembe lopta magát, ezáltal reménykedtem benne, hogy  bár veszteségek mindig vannak, de a fontosabb szereplők valahogy túlélik ezt a kalamajkát, a Templomos rend megvédi Akkont és minden megy tovább a maga útján. Ugyanakkor ugyanez a befejezés el is keserített volna, mert akkor az, amit eddig nagyon tiszteltem a műben, a történelmi hitelesség esik a kútba. Szóval két malomkő között gabonának éreztem magam és szent meggyőződésem volt, hogy mindenképpen én, az olvasó fogok rosszul járni, és valamelyik szempontból csalódni fogok.

Az, hogy ez mégsem következett be mindenképp a szerző érdeme. Képes volt arra, hogy a történelmi események megtartása mellett olyan célokat és eszméket adott a karaktereinek, amelyek eredményeként még a negatív befejezés is helyénvalónak tűnik. A sok feszültség és a sok értelmetlen halál miatt a fájdalom és a veszteség érzete ugyan megmaradt, de mégis elégedetten, bizonyos megnyugvással fejeztem be a könyvet. 

Nagy előnye a történetnek, hogy a szereplőin, a remekül megrajzolt karakterein keresztül egy olyan történelmi korszak és annak történései elevenednek meg a lapokon, amelyek egyébként a legtöbb olvasó számára - ide sorolom magamat is - nem túl ismertek. Ez a korszak nem a Tudorok kora, amely már többször feldolgozásra került, nem a keresztes hadjáratok fénykora, hanem a bukás ideje. Keveseknek van pont ennek a korszaknak a megörökítéséhez kedve.

Az előzmények olvasását követően már meg sem lepődtem azon, hogy mindenre kiterjedő részletességet tapasztaltam a cselekményekben, a leírásokban. Az eseményekben, a küzdelemben nem csak a lovagrendek, hanem a város szinte minden polgára részt vesz. Pont ezért nem csak Tristan szemén keresztül követjük végig az eseményeket, hanem részletes leírást kapunk a hétköznapi emberek szemszögéből is. Így ismerjük meg a magyar származású Péter gondolatait, a családját féltő és ezért harcolni is képes pék cselekedeteit és még hosszan sorolhatnám. Plusz pontként értékeltem, hogy az ostromló tábor sincs elzárva az olvasó elől. A motivációk, elképzelések, információk és érzések erről az oldalról is ismertetésre kerülnek.

Crack de Chevalier

Az ostrom legapróbb részletéről is leírást kapunk. Az előkészületek, a gépek építése és működtetése, a védők lelki állapota, a sebesülések, a feszültséggel és kétségbeeséssel teli helyzetek, a kényszerű döntések és a kétségbeesett, olykor reménytelen küzdelem annyira hitelesen tárja fel az ostromlott városban uralkodó állapotokat, hogy könnyen beleélhettem magam a helyzetbe. A nagyon jó képi leírásoknak köszönhetően a történet gyakorlatilag filmként jelent meg és pergett végig a szemeim előtt. Közel került az a világ, ahol nem lehettem jelen. Mert igenis azt éreztem olvasás közben, hogy ott vagyok az ostromlott városban és együtt küzdök a többi, hol kétségbeesett, hol lelkes emberrel. Meg kell jegyeznem, hogy ennyi csataleírás a összes eddigi olvasmányomban együttesen nem került elém, mint ebben a regényben. Könnyen azt hihetné a kívülálló, hogy ez így biztosan unalmas, mert bármilyen érdekes egy csata, de 800 oldalon keresztül arról olvasni csak unalmas lehet. Itt és most megnyugtatok mindenkit, mert ez a könyv nem unalmas. Az emberek, az összefüggések és az érzelmek (itt nem kifejezetten a romantikára gondolok) miatt nem az.

Többször volt olyan érzésem, hogy az író elveszett a részletekben, de aztán megnyugodtam, mert rájöttem, hogy az a részlet mégsem volt felesleges. Lassanként összeállt a mozaikokból a teljes kép. Pedig nem lehet azt mondani, hogy nem kerestem a hibákat és logikai bukfenceket. Kifejezetten hegyeztem rá a ceruzám. Fel is írtam jó pár észrevételemet, majd ahogy Béla szépen, a történetbe illően és logikusan megválaszolta ezeket, apránként ki is húzogattam a listámról a feljegyzéseimet. A végére még maradt egy, de arra pedig a szerzői jegyzetben kaptam meg a válaszom. Szóval bármennyire akarok, nem tudok belekötni a műbe. Nagyon jól átgondolt cselekményű és nagyon alapos munkát olvashattam. Ezúttal is.

A történelmi tények mellett a kötet másik nagy erőssége a karakterekben rejlik. Mindegyik nagyon részletes és nagyon élő. Igazán emberinek és igazán cselekvőnek éreztem őket. Képesek voltak annyira közel kerülni hozzám, hogy minden vágás és seb nekem is fájt. (Persze, hogy fájt, hiszen fentebb írtam, hogy magam is védő voltam. :D)

Tristan jellemfejlődése ebben a kötetben bontakozik ki a leginkább. Az első kötet első oldalainak naiv és fülig szerelmes fiúcskája már az első kötet végére eltűnt, helyette megkaptuk a harcias, de összetört, magában erősen bizonytalan Tristant. Most még tovább lépünk. Tristan sokszor elesik, térdre hull, de minden egyes alkalommal lábra áll és minden egyes alkalommal erősebb. Lassanként válik azzá, aki lesz. Végül olyan karakter válik belőle, akire tényleg érdemes felnézni és odafigyelni is. (Ha valaki ezt eddig még nem tette volna meg.)

A harmadik erős pillér az a titokzatosság, amelyről az első részben éppen csak fellibbent a fátyol. A templomos lovagok titkai jótékony homályban maradnak ugyan, de mégis részei a regénynek. Ingoványos talajnak tartottam ezt, a lovagokat és a rendet övező titkot beleszőni a történetbe, de a szerző biztos léptekkel halad át a bizonytalan talajon. A titkok részeit képezik a regénynek és igencsak éreztem a kíváncsiságot, hogy többet is megtudjak ezekről. Örülök neki, hogy ez nem történt meg, mert akkor a regény stílusától teljesen eltérő területre jutottunk volna, átléptünk volna a fikció, a bizonytalanság és a nem alátámasztható tények talajára. Így viszont kaptunk is rejtélyt, meg nem is. Éppen csak az élvezeti értéke, mélysége lett nagyobb a regénynek és nem döntötte romba a jól felépített történetet. 

A misztikusság légköre is megmaradt és a cselekmények részévé vált. Adlin szerepe is szilárdabb talajra kerül, bár itt még sok nyitott kérdés maradt bennem és szívesen vettem volna, ha többet szerepel a történetben. Természetesen feltűnik a titokzatos garabonciás is az események forgatagában. Az ő szerepét még erősebb homály fedi, mint Adlin jelenlétét. Mindezekkel együtt további rejtélyek egész sora tarkítja az egyébként sem elhanyagolható eseményeket.

Van egy negyedik pillér is a történetben, bár arányaiban véve ezt tartom a legkisebb résznek. Ez a pillér a romantika. Igen, a második részben is szerepel valamennyi romantika. Sok kérdésre választ is kapunk, de aki romantikus történetre vágyik, az bizony ismételten csalódni fog. Az a leheletnyi, ami az események mellett belefért igencsak kevés lesz a romantika kedvelőinek. A teljes történet ismeretének birtokában azt mondom, hogy a romantikus szál gyönyörű keretet képez az egyébként harcoktól, emberi sorsoktól és haláltól hemzsegő eseményeknek. (Ebből az állításból most mindenki olyan következtetést von le, amilyet  éppen szeretne, de biztosíthatom róla, hogy amikor az említett pontra ér a történet olvasásában minden lehetőséget figyelembe fog venni és egyszerre fog átkot mormolni és imát rebegni az összesért.)

Csata rengeteg van a könyvben és itt nem csak az ostromra gondolok. Eszmék, nézetek, vélemények, érzelmek állnak egymással szemben. Csata zajlik a város körül, a tanácsteremben, a városlakók között, a családokon belül, az emberek lelkében. Gyakorlatilag a létezés minden szintjét átjárja a küzdelem és ez mind visszaköszön az oldalakon. Ezért olyan ez a regény, hogy szinte ott érzi magát az olvasó az események sűrűjében.

trebuchet

A sok-sok nézőpont, a titkok, a szenvedély, a személyes és eszmei harcok, a részletes leírások és a terjedelem miatt nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy ez a történet monumentális. A szerző azt írja az utószóban, hogy: "Nem díszletként akartam használni a történelmet, amibe csak úgy belehelyezek egy kitalált történetet". Véleményem szerint a kitűzött célt sikerült elérni, mert ez a könyv nem díszletként tárja az olvasó elé a történelmet, hanem maga a történelem elevenedik meg a lapokon. Amitől pedig igazán hiteles lesz az egész az a részletesség, a valós emberi érzelmek sokasága, a titkok és a csaták mesteri egyvelege. Biztosan van (már tudom, hogy van) olyan részlet, amelyen átugrottam vagy elsikkadt az információk áradatában. Ez nem is csoda, amikor ennyi információt kap az olvasó.

Sok kérdés kapott válasz, de maradtak még nyitott kérdések. Ezekről azonban nem tudnék úgy írni, hogy ne áruljak el velük lényeges dolgokat. Annyit megemlítenék, hogy van egy tippem a fekete ruhás garabonciás kilétére vonatkozóan. Úgy érzem, hogy a sejtésem biztos alapokon nyugszik, de majd a szerző megmondja, hogy jól gondoltam-e, amit gondoltam. (Update: Beszéltem az íróval, megerősítette az elképzelésemet. :D) Van még egy szál, ami nyitva maradt. Remélem azt is, hogy ezzel majd foglalkozik az író a továbbiakban egy másik történetben.

Azt tapasztaltam, hogy a kiadó részben meghallgatta az olvasói véleményeket, mert térkép került a könyv elejére, amely nélkül egyébként lehetetlen lenne igazán értékelni a történéseket. Nagyon nagy szükség volt rá. Ami továbbra is hiányzik, az a szószedet. Értékelem a jóindulatot, amely abban jelenik meg, hogy a végén megad egy linket, ahol minden elérhető. Ha az olvasó nincs netközelben, akkor ez semmit nem ér. Az a szószedet továbbra is nagyon hiányzik.

A kiadás ettől az apróságtól eltekintve teljesen rendben van, mert a szöveg gyakorlatilag mentes a hibáktól és a rengeteg oldal ellenére a kötet kötése is csodásan állta az olvasási próbát, nincsenek kiesett oldalak, a könyv gerincén törésnek még a gondolata sem látszik. A borítókép egyébként ténylegesen Akkor 1291-es ostromát ábrázolja.

Hosszúra sikerül a mondandóm, de egy ekkora terjedelmű és ennyire összetett regényről nem is lehet rövidebben írni, mert a "jó volt" értékelés itt bizony nagyon kevés. Igen, a történet jó volt, de ahogy az első résznek, úgy ennek is lesznek ellenzői. Ahogy írtam is, maga az olvasás is embert próbáló igazi kihívás, sokan lesznek, akik feladják majd útközben. Bevallom, hogy bennem is megfordult, hogy félre rakom egy időre, de nem engedtem a kísértésnek és nem bántam meg. Akinek sikerül elérnie a végére, mindenképpen elégedetten fog visszatekinteni a regényre. Csak egy jó tanács: ha a hosszú leírások miatt úgy gondolod, hogy most fogod félbe hagyni az olvasást, akkor ne tedd. Vegyél egy nagy levegőt és folytasd.

Történelmi regényeket kedvelőknek mindenképpen ajánlom olvasásra. Ha valaki csak egy jól összerakott és hiteles történetre vágyik, akkor is. Kiemelkedő és egyedi regénynek gondolom ezt a történetet és a szerző méltán lehet büszke arra, hogy ilyet alkotott. Bármelyik külföldi könyv mellett megállja a helyét és remélem, hogy egyszer ki is jut a hazánk határain túlra a történet. Először azonban ismerjék meg a hazai olvasók és élvezzék minden sorát, mert az élmény igazán egyedi.

A recenziót Shanara-nak köszönjük!