Fülszöveg:
Az éjszaka kellős közepén hangosan dörömbölnek a Márai kastély kapuján.
A csendháborítót Vikor Annának hívják. A középső Márai lánynak, Izadórának a legjobb barátnője volt, mielőtt az élet elválasztotta volna egymástól a kastélyban élő elkényeztetett kisasszonyt és három évvel fiatalabb rajongóját. A család elköltözése után Anna a kilátástalan nyomorból menekült egy rossz házasságba, melynek most drámai körülmények között véget kellett vetnie.
A szép Izadórát emlékek sokasága rohanja meg, s közülük van egy, melynek akár örülhetne is, ha merne: annak idején egy családi katasztrófa nemcsak Annát száműzte a Kristályhegyről a távoli Velencei-tó partjára, hanem Vikor Dávidot, a lány lobogó hajú és lobogó lelkű szőke fivérét is, az egyetlen fiút Izadóra életében, aki iránt sosem tudott olyan közömbös lenni, mint ahogy annak idején mutatta…
A könyvről:
Bizony, a Malom a tóparton Rupáner-Gallé Margó immár harmadik kisregénye, és ezzel immár mindhárom Márai lány történetét megismerhettük...Igaz, ott van még Betti, a barátnő, akinek még nem sikerült párra találnia, és remélem, hogy a regénysorozat folytatódik majd az ő történetével, mert nagyon szerettem ezeket a könnyű, szórakoztató, a végtelenségig nőies kis könyvecskéket. Nemcsak azért, mert női sorsokról szólnak, nemcsak azért, mert hihetetlen báj és kecsesség lengi át a köteteket, hanem azért is, mert olyan hihetetlenül szép és szeretnivaló tájakon játszódnak, amit olvasás után muszáj felkeresnünk és megnéznünk...
Ez a harmadik kötet pedig különösen közel áll a szívemhez, hisz a helyszín nem más, mint a fejér megyei Velence, gyermekkori fürdőzéseink kedvelt helyszíne szülővárosom szomszédságában...
A történet középpontjában ezúttal Izadóra, a legidősebb Márai lány áll, akit mindenki gőgösnek, hidegnek, távolságtartónak ismer, pedig a szíve mélyén ő is szeretetre, szerelemre vágyik. Szépsége és társadalmi helyzete miatt meglehetősen kevés elutasításban volt része az életben, éppen ezért, amikor mégis megtörtént, örökre az emlékezetébe vésődött és a szívéig hatolt. És ez a valaki nem más volt, mint gyermekkori barátnőjének, Annának a bátyja, Dávid. Éppen a 18. szülinapján kosarazta ki - minden barátja és barátnője előtt. Izadóra azóta sem tudja kiverni a fejéből a jelenetet és persze a fiút sem...
Aztán egy éjszaka kétségbeesett dörömbölés veri fel a lányokat legszebb álmukból: Anna bajban van és segítséget kér. Természetesen a nővérek most is összefognak és együttes erővel igyekeznek kihúzni a csávából Annát, akinek hamarosan megjelenik a bátyja is...Izadóra legnagyobb riadalmára...Hogy ezután mi történik? Nos, erről szól a történet...
A történet éppen azt adja, amit a fülszöveg alapján ígér: kedves, vívódó, bonyodalmakkal átszőtt szerelmi sztorit, könnyű kikapcsolódást a fáradt, nehéz napok után.
Ám ezúttal a könnyed, nőies témák mellett igen kényes dolgokat is érint, többek között a családon belüli erőszakot, ami sajnos egyre több nőt érint napjainkban is. Szóba kerül az afrikai éhezők helyzete is, és az örök kérdés: mivel, hogyan tudnánk segíteni rajtunk.
Kemény és szívszorító témák ezek, amiről olvasnunk is fáj, mégis szükségesek és fontosak, amiről néha muszáj szót ejtenünk...még ha úgy is tesszük, mint ebben a könyvben: érintőlegesen, finoman, felhívva rá a figyelmet, mégis megtartva mellette a könyv eredeti könnyedségét és bájos hangulatát...
Mert igen, a könyvet ezúttal is körbeveszi az a nőies báj és kecsesség, amit Margótól már megszokhattunk, és amit én nagyon szeretek, mert igen közel áll hozzám. A szereplők közötti párbeszédek ezúttal is élvezetesek, finoman csipkelődők, bájosan humorosak, megmosolyogtatóak.
A tájleírások részletgazdagok és pontosak, olyan finom romantikával és természetközeliséggel fűszerezve, amire csak az képes, aki szerelmese a magyar vidék szépségébe, egyedülálló természetességébe. Árad belőle a szeretet és a büszkeség - és valóban, ez a könyv is megmutatja ismét: méltán lehetünk büszkék rá!
Ha összegezni kellene, azt mondanám, olyan ez a könyv, mint egy oázis: pihenő a megfáradt léleknek, remény a reményvesztetteknek, erő a gyengéknek, hit a hitetleneknek. Árad belőle - ahogy az előző kötetekből is - az optimizmus, a pozitív szemlélet. Rámutat, hogy akármennyi rossz és szenvedés van is a világban, néha muszáj a valóságtól elszakadni, néha muszáj álmodozni és az álmokból erőt meríteni. Akarni kell, küzdeni és tenni, és ha nem veszítjük el a hitünket, előbb -utóbb megtérül a fáradozásunk és elnyerjük a jutalmunkat: legyen az egy rég várt szerelem, vagy egy újonnan érkező gyermek, vagy egyszerűen csak egy malom a tóparton...
Karakterek:
A regény szereplői ezúttal is a már megszokott jól kidolgozott karakter kategóriába tartoznak.
Izadóra a maga fensőbbséges tartásával és kifogástalanságával igazi úrilányos karakter - legalábbis én ilyennek képzelem a kisasszonyokat :) Egy picit a párom nagymamájára emlékeztet, aki igazi békebeli polgári családból tartozik, még ma is kesztyűben jár és elvárja, hogy őt szolgálják ki elsőként - de ezt ne áruljátok el senkinek! Azért én szeretem :)
Dávid kicsit emlékeztet Gáborra: ugyanaz a szarkasztikus humor és éleslátás jellemzi, de azt kell mondjam, Gábor továbbra is a kedvencem marad a morgómedve stílusa ellenére - vagy pont azért. Dávidot picit merevebbnek, komolyabbnak látom.
De ők is, még így is szeretnivaló figurák.
Borító:
És igen, a már sokat emlegetett zöld borító - Izadóra regénye. Továbbra is vesszőparipám ez a zöld-kék párosítás és az örök kérdés: miért ez a zöld Izadóra színe, és miért a kék Dáliáé?
A recenziót Roninak köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése