2014. március 20., csütörtök

Lilian H. AgiVega - A Bermudák királynője (Keményfedél szerint)



Árkádia, a Bermudák királynője egykor Atlantiszon élt, de szülei a varázsképességei és egy jóslat miatt elüldözték a tenger mélyére. Itt nőtt fel a kislány, ápolgatva gyűlöletét, de mire akkora hatalma lett volna, hogy eszébe jusson megtorolni a sérelmeit, Atlantisz elpusztult. Hogy szolgákat szerezzen, felszíni embereket rabol el repülőkről és hajókról (igen, a hírhedt Bermuda-háromszögben járunk), bár ezen túl nem érdekelte a fenti világ, mígnem egyszer fennakadt a varázshálóján egy férfi és a kisfia, zsebében egy különös, Atlantiszról származó tárggyal, Aengus rég elveszett mobiljával. Árkádia ráébred, hogy Atlantisz trónja tízezer éve őt illetné, és úgy döntött, visszaszerzi, elrabolja Azaészt, és a kis Arielt, elindítva ezzel a lavinát a titkok és ármánykodások világában.


Ez a kötet volt a kedvencem a három közül, pont amiatt, aki egyébként nem lett a szívem csücske, Árkádia miatt. Aki olvasta az első kettőt, és tetszett neki is, biztosan nem fog csalódni. A szereplők hozzák a megszokott formájukat, viccesek és szeretnivalóak, mint ahogy a történet is az, még felnőtt fejjel is.
Ahol különösen szerettem, az Árkádia, ez volt a történet középpontja, innen indult minden, és itt történtek a legizgalmasabb dolgok. Ariel különösen édes volt a hallgatagságával, és Azaész meg Azaész, őt nem lehet nem szeretni. Ami nem tetszett, hogy Árkádia, a királynő, hiába volt tízezer éves, valahogy a lelkivilága nem fejlődött együtt a korával, megmaradt kis hisztis tininek.
Azaész kiszabadítása nem kis feladat, szinte mindenki felvonul: felesége, Lilla, egy filmcsillag, a pilisi tündér, Csenge, és nem maradhat ki a balhéból Aengus sem, aki egyébként is szellemes, de most még konkrétan is az.

Nagyon jól éreztem magam ebben a  világban, amit Ági remek fantáziával alkotott: vegyes sellő-tündér-ember történet, teli titkokkal, amik megfejtésre várnak, és szereplőkkel, akiket szerethetünk, és utálhatunk, és sok-sok vicces jelenettel. Szerintem a humor a legnagyobb erénye a könyvnek, és a rengeteg helyszín, ahol játszódik: Atlantisz, Pilis, Görögország, Bermudák, a tengerfenéken, és a felszínen. Igazán változatos, és ahogy a fejezetek váltakoznak, úgy kerülünk egyik színes és érdekes világból a másikba.
Az egyetlen hibája viszont, amit az összes előző kötetnél éreztem, hogy túlírt. Egyes szereplők túl sokat beszélnek, bár az is tény, hogy általában ez nem unalmas, inkább csak felesleges.

Ezzel együtt is nagyon tudom ajánlani, mert a történet egyedi, fordulatos és izgalmas, és bár mese, erről nagyon könnyen meg fog mindenki feledkezni.
Azaész jellemfejlődése ugyanis egy olyan momentum, amit nem tudom, hogy előre betervezett-e Ági, vagy időközben muszáj volt embert faragnia belőle (remélvén, hogy egy idő után úgyis mindenkinek benő a feje lágya), de az egyik legnagyobb jellem volt a sorozatban. kedveltem őt akkor is, amikor kis pukkancs rosszcsont volt, felelőtlen és önző, és most is, amikor már megtanulta mindennek az értékét, és képes volt okos döntéseket hozni.

A recenziót Keményfedélnek köszönjük!

Nincsenek megjegyzések: