Rupáner-Gallé Margó: Kicsi Betti a nagyvárosban

Fülszöveg:

Gyarmati Bernadett huszonhét évesen már túl van egy nehéz váláson. Élete legnagyobb kihívásán, a Márai-kastély parkjának megépítésén is sikerrel jutott túl, mégis kiégettnek érzi magát. Főleg miután ő marad a kastély egyetlen állandó lakója, hiszen a többiek már mind megtalálták párjukat. Bár világéletében Kristályhegyen élt, mostanra úgy érzi, hogy megfullad, ezért úgy dönt, nem maradhat itt tovább. 

Egy multinacionális vállalat szállodaláncot építtet Budapest szívében és kertépítők referenciamunkáit várja, hogy kiválaszthassa a legalkalmasabb jelöltet. Betti elküldi pályázatát, el is nyeri a megbízást, és elköltözik egy számára teljesen idegen világba, a fővárosba, ahol semmi nem úgy alakul, ahogy szeretné. Új főnöke egyáltalán nincs elragadtatva attól, hogy munkatársként és majdnem egyenrangúként kell kezelnie egy aprócska, bizalmatlan, parancsolgató, mi több, a Föld összes férfiját gyűlölő nőszemélyt. 

Betti regényében RGM arról mesél, milyen benyomások és tapasztalatok várják a vidéki lányt a csillogó és idegen nagyvárosban. Hogyan próbálja – természetesen a Márai-lányok segítségével – felvenni az új fordulatszámot, levetkezni előítéleteit, és begyógyítani a magával hozott lelki sérüléseket.

A könyvről: 

Bizony-bizony, ez már a negyedik könyv a sorban Rupáner-Gallé Margótól...

Azt gondolná az ember, hogy egy sorozat negyedik kötete nem sok újat tud mutatni, sem a történetet, sem a szereplőket, sem az író stílusát tekintve. Azt gondolná az ember, hogy egy író a negyedik könyvének megjelenésére már kijátszotta a lapjait és megcsillantotta előttünk tudásának legjavát.

És milyen hatalmasat tévednénk, ha mindezt tényleg elhinnénk!

Hiszen ez a könyv - amellett, hogy tökéletesen beleillik a sorozat tagjai közé és követi azok minden főbb vonását és jellegzetességét - mégis egészen másmilyen, egészen eltérő és  különböző a többitől.

Mert miről is szól a könyvecske?

Bettiről, a Márai lányok legjobb barátnőjéről, aki válása után igazi lelki válságba kerül és nem találja a helyét a világban. Nem tud mit kezdeni a hirtelen rátörő szabadsággal, céltalannak, üresnek érzi az életét, és végtelenül magányosnak saját magát. Rájön: levegőváltozásra van szüksége, ezért otthagyja szeretett Kristályhegyét és a főváros felé veszi az útját. Új munkahelyet, új barátokat talál, és talán egy új szerelmet is... Ki tudja?

Láthatjuk, a könyv a történet tekintetében nem okoz meglepetést: újabb szereplő próbál szerencsét és szerelmet találni a nagyvilágban, és mindezek keresése közben igyekszik megtalálni valódi önmagát is. Nem volt ez másként az eddigi kötetek esetében sem, nincs ez másként itt sem...Kedves, aranyos, megmosolyogtató történet ez, habcsók nélküli romantika, amire szüksége van időnként a női léleknek.

A helyszínt illetőleg ezúttal is lapozhatunk egyet az utazási irodánk katalógusában, hiszen ebben a kötetben Budapestet ismerhetjük meg: a Halászbástyát, a Dunán tükröződő esti fényeket, a várnegyedet, a Városligetet - mindezt olyan rajongó és elbűvölő szeretettel leírva - szinte lefényképezve -, amelyet már megszokhattunk az írónőtől.

Számomra a legnagyobb meglepetést az a változás okozta, ami a regény hangulatából és stílusából árad. Megmarad az a nőies báj és kecsesség, ami ezeket a köteteket olyannyira szerethetővé tette eddig is, de ezúttal annyi humor, annyi jókedv és vidámság szövi át, hogy ez a sok móka és életigenlés belopózik a saját életünkbe is, mosolyt csal az arcunkra, elvarázsol, elbűvöl, teljes bensőnket megtölti egyfajta derűs energiával. Ezúttal nemcsak napfényt hoz és melegséget, hanem örömet, könnyedséget és fesztelenséget az életünkbe.

Picit úgy érzem, Bettivel együtt Margó is most talált rá igazán a saját hangjára: annyi természetességgel, annyi könnyedséggel szövi egyik mondatát a másikba, annyira fesztelenül  és gördülékenyen ír, hogy valóban élvezet volt olvasni. Észrevétlenül eltűntek az oldalak a szemem elől, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs tovább...Komolyan, fel sem tűnt, hogy már a végénél járok...Igazán remekül szórakoztam.

Karakterek:

Nos, azt hiszem, Kicsi Betti számomra naggyá vált ezáltal a könyv által. Eddig ugyanis igazából nem is nagyon foglalkoztam vele: minden kötetben egy apró kis mellékszereplő volt, nem túl érdekesnek tűnő jellemmel, segítő szereppel - anélkül, hogy egyszer is, picit is az előtérbe került volna. Anélkül, hogy éreztem volna bármi kiemelkedőt vagy szembetűnőt a személyiségével kapcsolatban. De azt hiszem, mindez nem volt véletlen. Hiszen Betti ilyen: szeret meglapulni, észrevétlen maradni, inkább mást segíteni középpontba, előtérbe kerülni. Tudhattam volna, számíthattam volna rá. De nem számítottam. Vagyis: Margó kitűnő munkát végzett, elérte a célját és Bettit valóságos személlyé tette, aki minden kötetben hű és hiteles önmagához!

És ki ő? Egy végtelenül önzetlen, de makacs, önfejű és lobbanékony lány, aki nem találja a helyét a világban, mert az egész élete arról szól, hogy másnak akar megfelelni, másnak akar a kedvében járni. Ez a kötet arról szól, miként talál rá önmagára, a saját, önálló akaratára és személyiségére.

És hát Iván... Van egy mondás, miszerint a név kötelez... nos, itt számomra nagyon is igaznak tűnik mindez... Iván valaki, aki elbűvöl, aki határozott, magabiztos, humoros, aki egy igazán erős egyéniségű, erős jellemű FÉRFI.

Ezt én mindig így gondoltam, és Margó sem cáfolt rá erre. Vagyis: nem cáfolt rá Iván...Mert Ő maga az, aki bizonyítja mindezt: valóságos, létező karakter, aki rendelkezik minden eddig felsorolt tulajdonsággal.

Azt hiszem, elmondhatom, hogy az eddigi összes RGM férfiszereplő közül Ő a leginkább kedvemre való. A Férfi, akinek teljes személyisége magabiztosságot, öntudatosságot sugároz, mindez fűszerezve egy jó nagy adag jófajta humorral...  Igen, ilyen ő.  És mint tudjuk: a férfi, aki biztos önmagában, biztonságot nyújt a nőnek is...

A többi szereplő ezúttal háttérbe szorul, jóval kevesebb szerepet kap, mint eddig - teljesen kiszorítja őket Betti és Iván kettőse. És  mindannak ellenére, hogy egytől egyig mind a szívemhez nőttek, mégis azt hiszem, mindez igen jót tesz a könyvnek. Kiélezettebbnek, kontúrosabbnak tűnik, hangsúlyosabbnak az ő kettősük, a mesék világából kitörő realitásnak. És ez nagyon tetszett...

Borító:

A borító azt hiszem, senki számára sem okoz túl nagy meglepetést: igazodik az eddigi kötetek arculatához, csupán ismét a színben van eltérés az eddigiekhez képest.

Most már nem töröm a fejem olyasmin, hogy vajon miért sárga - egyszerűen elfogadom ilyennek. Azt már csak csendben teszem hozzá, hogy ha nagyon akarom, akkor még meg is tudom magyarázni ezt a színválasztást: a hangulatot, a stílust tükrözi. A végtelen jókedvet, vidámságot és életigenlést.

A recenziót Roninak köszönjük!