Trux Béla: A templomos lovag (Roni szerint)

Fülszöveg:

Szerelem, kaland, romantika, boszorkányság, alkímia… Ezernyi érzelem, szín és illat elegyedik ebben a monumentális ívű történelmi regényben, mely egy szerelmi gyilkosság árnyékában kezdődik. A romantikus dráma és a lovagi élet hiteles részletei mintha filmvásznon bontakoznának ki korhű részletességgel a különlegesen gazdag történetben. A regény a német kisnemesi származású Tristan von Zorn lovag viszonytagságos életét, egyszersmind a kereszteshadjáratok korának alkonyát varázsolja elénk meghökkentő elevenséggel. Tragikus végű szerelmi kalandja után Tristan a Templom rendjéhez menekül, s így akaratlanul részese lesz a késő lovagkor legmegrázóbb eseményeinek: Tripolisz ostromának és a Szentföld elleni végső hadjárat előkészületeinek. És amikor Tristant a történelem félholtan a porba sújtja a keresztesekhez csatlakozó kalandorok miatt, egy kivételes képességekkel megáldott gyógyító lány és egy új szerelem visszahozza az életbe. Igaz, csak azért, hogy felkészülhessen az utolsó nagy kalandra, mely a második kötetnek (A templomos utolsó háborúja) lesz a témája.

A könyvről: 

Sosem gondoltam, hogy regényt írni túl egyszerű lenne, de azt hiszem, történelmi regényt írni a legnehezebb dolgok egyike! Aki erre vállalkozik, annak ismernie kell a történelem, a művészettörténet, helytörténet és irodalom ide vonatkozó részeit,  annak kutatni kell, tanulni kell, de mindenekelőtt szeretni kell. Szerelmesnek kell lennie a korba, a történetbe, az akkor élt emberekbe. Nehéz feladat és valljuk be, csak igazán kevesen képesek rá.

Azt kell mondanom, hogy bizony Trux Béla egyike ezen kevés embereknek. Sőt! Annyira áttetszett a lapok között az ő hite, szeretete és élvezete e kor iránt, hogy én magam is úgy érzem most, ebben a korban akarok élni, létezni és lélegezni. Megszerettette velem, közel hozta hozzám, teljesen a lapjai között éltem napokig.

Ráadásul azt hiszem, sosem olvastam még olyan könyvet, amelynél ennyire éreztem az író jelenlétét. Átsejlett és ott volt a könyv minden lapján az Ő egyénisége, nemcsak írta a történetet és formálta az eseményeket, alakítgatta a szereplőket, de ő maga is átadott valamit önmagából. Nem tudom, hogy ezt hibának kell-e tekinteni, vagy sem, számomra ez hatalmas élmény volt, és úgy éreztem, Trux Béla ott ül előttem a tábortűz fényében és meséli a történetét :) Talán viccesnek hat, de azt hiszem, csak igazi történetmondóknak sikerül elérniük nálam ezt a hatást... 

De lássuk csak, miről is szól a könyv...

A fülszöveg sok mindent elárul - és sok mindent nem. Bevallom, bennem leginkább azt az érzetet keltette, hogy ez egy romantikus regény lesz, némi történelmi hátszéllel megtámogatva. Ehhez képest kaptam egy történelmi regényt, némi romantikus jelenettel megfűszerezve, némi szerelmi szállal súlyosbítva :)

A főhősünk a szó szoros értelmében Tristan von Zorn -valójában sokkal inkább egy helyszín, egy város áll a könyv középpontjában, méghozzá Akkon. Hozzá kapcsolódik minden szereplő, minden cselemény és minden tett. Ő a cél, az ok és a mozgatórugó, mindennek a kezdete és a vége. A legfőbb motívum. 

Valamennyi szereplő és esemény azt a célt szolgálja, hogy megismerjük és megértsük Akkon sorsának alakulását.

A könyv első része egyfajta bevezető, talán lényegtelennek is gondolhatnánk, ha nem lenne fontos szerepe abban, hogy bemutassa Tristan jellemfejlődését és tetteinek mozgatórugóit. 

Ez a rész valóban egy romantikus lovagi szerelem, egy fiatal, naiv férfi története.

Ezután a rész után azonban egy ízig-vérig történelmi regényt kapunk.

A cselekmény szépen, fokozatosan felépített, több szálon, több helyszínen zajlanak az események, hogy aztán mind egyetlen, közös szálban egyesüljenek. Régen láttam ennyire előre megfontolt, ennyire logikusan felépített cseleményvezetést, minden nézőpontból, több szereplőt bevonva minden szempontból beleláthatunk a történelem eseményeibe, ezáltal valóságosabbá, érthetőbbé és kézzelfoghatóvá válik minden, megértjük minden fél motívációit és indítékait, belelátunk az események mögötti politikai csatározásokba.

Az én megfáradt, éjszakára lecsapolt agyamnak néha túl sok és túl bőséges volt ez az információáradat, a történelmi háttér ismertetése, de ez semmit nem von le a könyv értékéből, sokkal inkább az enyémből.

A csatajelenetek izgalmasak, mozgalmasak voltak, a leírások csodaszépek és részletgazdagok, a párbeszédek tartalmasak. 

A Tristan és Adlin között lezajló beszélgetések bevallom, számomra sokkal inkább tűntek két eszme, két vallási és világnézet összecsapásának, mint két szerelmes ember civódásának, inkább fizikai, mint lelki vonzódást éreztem közöttük. 

Tristan vezeklését, megtérését meglehetősen nagy intenzitással éltem meg, bevallom még meg is sirattam őt, annyira nemes és magasztos volt e tette - itt emelkedett számomra az igazi nagyságok és hősök közé.

/Csak csendben teszem hozzá, hogy megkönnyeztem még más részeket is:

Tripolisz ostroma után Raoul nagyjelenetét és Gyula rendkívül megható szavait a felesége elvesztése után érzett ürességről. Csodálatos szavak voltak ezek, és külön örülök, hogy ezt éppen egy magyar ember szájából hallhattuk a könyvben./

Karakterek:

Alapjában véve a főhősünk Tristan von Zorn, aki magában hordozza mindazokat a jellemvonásokat, melyeket normál esetben egy lovagnak elképzelünk és hozzárendelünk: udvarias, erős, bátor, romantikus, aki képes bármit megtenni az általa szeretett személyekért és elvekért. 

Ez szép és jó, csakhogy a történetünk nem ennyire egyszerű. Tristan nem a történelemkönyvből lépett elő, vagy az irodalmi szöveggyűjteményből, ahol a trubadúrdalokról és a hős lovagokról tanultunk... Mert hiába testesíti meg mindezt, ő a könyv lapjain valóságossá válik, személyiséggé, aki képes a változásra:  megkeményíti őt az élet és a történelem eseményei. Fejlődik, alakul, megedződik. 

Bevallom, én eleinte túl puhánynak, túl naivnak tartottam, és rögtön ráaggattam a jelzőt: ő a "jófiú". De a könyv végéhez érve megszerettem, megértettem, becsültem az ő elvhűségét, kitartását és ragaszkodását egy ideológiához, amit talán ő maga sem ért. Talán elmenekülhetett volna, hallgathatott volna, de akkor sosem vált volna belőle igaz, erős és becsülendő ember. 

Ha jobban belegondolok, talán nem is az tesz valakit igazi lovaggá, amit elsőre gondolunk, hanem sokkal inkább az, amivé - vagy akivé - Tristan vált: Felnőtt emberré, aki képes vállalni a tettei következményeit, aki nem menekül el a büntetés terhe alól. Aki hű és méltó önmagához.

Bertrand személye volt a másik, akit szintén nagyon becsültem és szerettem: ő tipikusan a támasz, a barát és a ragaszkodás megtestesítője számomra.

Érdekes, hogy a női karakterek számomra mindketten teljesen ellenszenvesek voltak. _Suzanne-t az első pillanattól kezdve számítónak és önzőnek találtam, Adlin pedig túl rámenős, túl erkölcstelen volt az én ízlésemnek, aki a finom és gyámoltalan nőben látja a középkor ideálját. De lehet, hogy ez csak egy téveszme...:) Talán tényleg túl konvencionális vagyok :)

Nagyon örültem annak, hogy a sok-sok nemzetiség közül, a könyv vége felé végre megjelent a magyar is, Gyula és Péter személyében. Az ő karakterük elfeledtette velem a magyar lovagok hiányát, igazolva a magyar ember bölcsességét, erőnlétét és lelki nagyságát...

És még valami.... Valami furcsa oknál fogva mindig kiszúrom a filmekben és könyvekben azokat a karaktereket, akiket hiába szeretek és kedvencelek magamban, a sorsuk meg van pecsételve és nem sokáig lesznek szereplők az adott műben. Hát miért ne lett volna itt is másképp???  Valami sajátos tehetségem van ahhoz, hogy kiválasszam őket a sok-sok karakter közül, hogy aztán sírjak és keseregjek a haláluk felett...miért is lett volna ez itt is másképp?? Sőt! Kétszer is! :) /nem spoilerezek - így nem árulom el, kikről is van szó/

Borító:

Azt hiszem, a borító volt az, ami végérvényesen a fülembe ültette a bogarat: ezt a könyvet olvasni kell!

Látszólag semmi különös: egy lovag a kardját fogva... De megnéztétek már jobban?  Én nézem, és az jár a fejemben: ez a lovag imádkozik. Talán a csata előtti utolsó imája. De mégis több lehet annál, mert honnan ez az alázat az arckifejezésén? Honnan ez a beletörődés? Honnan ez a fájdalom?

Én meg akartam tudni... és megtudtam. És most, hogy tudom, azt kell mondanom, hogy a borító tökéletes. Visszaadja - számomra - mindazt, amit Tristanról gondolok, amilyennek őt látom... 

Arról nem is beszélve, hogy a cím betűtípusa mennyire tökéletes összhangot alkot a képpel, igazi erős, elegáns, lovaghoz és templomhoz méltó form.a

Gratulálok a tervezőnek! 

Érdekességek:

Több helyen olvastam, hogy néhányan hiányolták a könyvből a szószedetet. Valóban a könyv több olyan kifejezést, tárgyat vagy helyet is megjelöl, amiről nekünk, hétköznapi embereknek fogalmunk sincs. Eleinte én is nagy szemeket meresztve néztem ezeket, de azt hiszem, egyetlen egy dolog sem volt, amire a könyvben akkor vagy a későbbiek során ne találtunk volna leírást vagy magyarázatot.

Mégis... az emberek többsége vizuális típus, így jobban szereti látni is, amit elképzelt, ami a valóságban is létezik/létezett. Nos, erre is lehetőségünk van, hiszen az író hihetetlen jó kis képes szószedetet "szerkesztett" nekünk a facebook oldalán, ahol mindennek utánanézhetünk, ami érdekel minket. Én szívesen böngésztem a képek között, valódi csemege ez a felcsigázott érdeklődésünknek :) Köszönjük! 

Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a könyv óta iszonyatos módon megnövekedett bennem a kíváncsiság a templomos lovagok iránt. Ó, tudom én, hogy számos film/könyv és dokumentumfilm létezik a témában, de én nem a legendákra és a misztikumra, meg a szent Grálra vagyok kíváncsi, sokkal inkább a mindennapi életükre, arra, ahogyan a mindennapjaikat töltötték...azt hiszem, igazából az újonnan jött tudásomat szeretném letesztelni...:)

Ehhez tökéletesen megfelel nekem az a film, amit ma találtam: Arn, a templomos lovag.... Ismeritek? Bevallom, én azelőtt még csak nem is hallottam róla, pedig a trailert megnézve igen érdekesnek tűnik, és azt hiszem, hogy hamarosan bele is fogok kezdeni...

Összességében véve azt mondhatom, hogy hatalmas élmény volt e könyvet olvasni. Nem könnyű olvasmány, nem is egy estés, de olyan többlettudást, olyan érzelmi pluszt nyújtott, amit csak kevés könyv esetén érzek.

A folytatást - ha jók az információim - karácsonyra várhatjuk. Én mindenképpen felírtam a Jézuskához írt levelemre :)

A recenziót Roninak köszönjük!